Mesés három malacok
Varrtam három malackát és kerestem nektek négy malacos mesét is!
( A kismalac és a farkasok, A három kismalac, Pirosmalac, A disznók és a malacok beszéde )
Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.
Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztlek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólt:
- Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.
A farkas csakugyan a zsákba farolt be.
A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.
Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majd csak eléri.
El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.
Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
- Forró vizet a kopasznak!
A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.
A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.
A HÁROM KISMALAC
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt három malacka. Azok egy kicsi szénaboglyában éltek. Egy éjszaka rájuk talált a farkas, majd bekapta a legkisebb malacot, de mind a hárman elszaladtak.
Mentek, mentek, egyszer csak találkoztak egy emberrel. Vitt egy kocsi fát. Azt mondja a középső malacka:
- Bácsi, adna nekünk egy kis fát, hogy csináljunk egy kis házacskát?
- Én adok.
Csináltak egy kis házat, és egyszer jön a farkas.
- Eresszetek be, malackáim, mert nagyon fázom.
- Nem engedünk be.
- Eresszetek be, mert ha nem, felmegyek a ház tetejére, s berontom.
Akkor sem engedték be. Felment a farkas a ház tetejére, és addig fészkelődött, amíg be nem rontott. Mikor berontott, a három malac mind elszaladt.
Mentek, mentek, addig mentek, amíg megint nem találkoztak egy emberrel. Vitt egy kocsi téglát. Azt mondja a legnagyobb malacka:
- Bácsi, nem adna nekem egy kicsi téglát, hogy csináljak egy kis házat?
Azt mondja az ember:
- Én adok.
Adott is; és a legnagyobb malacka csinált egy kis házikót. Egyszer csak jön a farkas. Azt mondja:
- Eresszetek be, kis malackák!
Azt mondja a legnagyobb malac:
- Nem eresztelek.
- Eressz be, kis malacka, mert felmegyek a ház tetejére, s berontom.
Fel is ment, de nem tudott berontani. Azt mondja:
- Ha nem engedsz be, akkor gyere el holnap reggel hét órakor, mert én tudok egy olyan kertet, amiben gyümölcs annyi van, dió, szilva, körte, szedünk belőle.
Azt mondja a legnagyobb malacka:
- Jó, elmegyek.
A malacka felkelt reggel hat órakor, hamarabb elment, mint a farkas, és jól megpakolta magát. Ő maga is evett és hazasietett. Egyszer csak jön a farkas.
- Malacka, felkeltél-e, jössz-e?
Azt mondja:
- Hahaha, én már előbb ott voltam, mint te! Hoztam is haza.
A farkas megint valamit kieszelt, hogy holnap reggel hat órakor megint jöjjön el abba a kertbe, van ott gyümölcs, szőlő, minden.
Azt mondja a malacka:
- Jó. - De a malacka megint előbb felkelt, öt órakor elment, jól megpakolta magát, és hozott is haza a többieknek.
Egyszer csak megint jön a farkas. Azt mondja:
- Malacka, nem jössz?
- Ó, én már ott voltam. Haza is hoztam, meg én is jóllaktam.
Hát a farkas nagyon mérges lett. Akkor azt mondja:
- Gyere el, tudok bort, egy hordó bort. Kelj fel öt órakor, s menjünk el.
Azt mondja a malacka:
- Jó!
A malacka felkelt reggel négy órakor, elbújtatta a két kicsit, és elment. A bort megitta, és belebújt a hordóba. Egyszer csak jön a farkas. Nyitva volt az ajtó, gondolta, elmentek a malackák. Nagyon megörült, hogy most kinn a határban éri a malackákat, és megeszi mind a hármat. Futott. Észrevette a legnagyobb malacka, hogy jön a farkas, és mindig gurult elébe. Mindig jobban és jobban kergette a farkast, addig kergette, amíg a farkas el nem szaladt. Ő meg kibújt a hordóból, és hazament. Bezárta az ajtót. Egyszer csak jön a farkas.
- Jössz-e, malacka?
Azt mondja:
- Hát én már ott voltam, még téged is megkergettelek.
Azt mondja a farkas:
- Ha te voltál az, engedj be.
Azt mondja:
- Nem engedlek.
- Legalább csak egyik lábamat engedd be.
Azt beengedte. Akkor azt mondja a farkas:
- A másik lábamat is engedd be.
- A másikat nem engedem be. Várj egy cseppet, majd egészen beengedlek.
Akkor azt mondja a farkas:
- Engedj be, mert különben rátok rontom a házat.
Akkor a malacka azt mondja:
- Nem félünk mi attól!
A legnagyobb malacka feltett egy nagy üstöt vízzel, s rakott jó nagy tüzet, hogy forrjon a víz. Felment a farkas a ház tetejére, kaparta a kéményt. A malacka a kémény alá tette az üstöt a vízzel, hogy mikor a farkas beesik, akkor essék bele a vízbe. Kapart, kapart, addig kapart, hogy bele is esett. Akkor a malacka ráborított egy nagy pokrócot, lekötötte és megforrázta jól. Akkor aztán megsütötték, és olyan lakomát csaptak, hogy a fülük is kétfele állt.
Ha a három malacka a farkast meg nem ette volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Egyszer volt, hol nem volt, volt az egyik faluban egy olyan asszony, akinek sohase volt gyermeke.
Egyszer aztán elszólta magát az asszony, hogy nem bánná már, ha a jóisten egy kutyakölyköt adna neki, azt is felnevelné, csak legyen, akiben öröme teljék.
Telt-múlt az idő, egyszer csak született neki egy gyermeke, de az nem gyerek volt, hanem egy kismalac. Akkor jutott csak eszébe az asszonynak, hogy ő egyszer elszólta magát. De hát mit csináljon, ha már megvan, csak fel kell nevelje!
Már iskolába jártak a hatéves gyermekek. A kismalac is odafejlődött, hogy már egy korba került velük. Összeültek az asszonyok, ahogy szoktak, beszélgetni. Pirosmalac mindig ott ült az anyja mellett, mindig ott kuncogott.
- Hallja-e, komámasszony, ez a kismalac azért visít, mert menne az iskolába a többi gyerek után.
- Hát ne űzzenek már énbelőlem csúfságot! - mondta a Pirosmalac anyja. Nagyon szégyellte, hogy neki csak egy ilyen gyereke van.
No de a többi asszony addig beszélt neki, amíg csak elküldte Pirosmalacot az iskolába. Ott meg visított a tanító úrra. A tanító, hogy elhallgattassa, odalökött neki egy könyvet. Mindjárt elhallgatott Pirosmalac. A kis orra járt betűről betűre. Tanult olvasni.
Egyszer a gyerekek elindultak, hogy mennek földiepret szedni. A kismalac is menni akart, de az anyja nem akarta engedni. Hanem a szomszédasszonyok addig beszéltek, hogy csak elengedte. A többi gyermek kosarat vitt, a kismalacnak is kellett. A kis orrára tették, s azzal elindultak.
A szomszédban volt egy kisfiú, éppen annyi idős, mint Pirosmalac. Az anyja a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon a kismalacra. A fiú meg is fogadta a szavát.
Május hónap volt, mikor ért a földieper. Kimentek mind együtt az erdőre. A kismalac elmaradt a többitől, levetette a malacbőrt. Hát mikor levetette, hetedhét országon olyan szép teremtés nem volt sem Dunán innen, sem Tiszán túl. Hamar teleszedte a kosarát, akkor aztán újra felvette a malacbőrt, s ment a többi után. A szomszéd fiú ezt mind látta, de egy szót sem szólt.
- Hát, Pirosmalac csúffá tett bennünket! - mondták a gyerekek, mert sokkal több epret szedett, mint ők.
Mentek hazafelé. A szülők már sokallották, hogy a gyermekek oda vannak, kiállottak az útra.
- Nézzétek csak, Pirosmalac is hoz földiepret! Ki szedte tele a kosarát?
- Pirosmalac! - mondta a fiú, de egy árva szót sem szólt arról, hogy ő mit látott.
Mikor kikerültek az iskolából, eljártak a fiúk a lányokhoz estézni. A fiú elment estézni Pirosmalacékhoz. Az apja meg az anyja csak nézték s sopánkodtak, hogy vajon mit akarhat ez a szegény fiú ettől az oktalan állattól. De a fiú nem tágított, csakis oda járt.
Egyszer eljött az ideje, hogy a legény megházasodjon.
- Kit veszel el, fiam?
- A szomszédban való Pirosmalacot.
- Ne hozz szégyent a fejünkre, fiam! Ládd, tisztességben megvénültünk, most akarsz hírbe tenni bennünket?
De a fiú kötötte magát, hogy ő csakis Pirosmalacot veszi el. Összeszedte a komáit, elmentek kérőbe. Azt mondja az apja, mikor odaértek:
- Az én fiam soha meg nem házasodik, ha Pirosmalacot hozzá nem adják.
Pirosmalacot is megkérdezték, az meg mozgatta a fejét, hogy igen.
Jegyben jártak aztán addig-ameddig. A lakodalomban ott volt az egész falu, de még a szomszéd falu is; ha eddig nem láttak csodát, hát lássanak most. Pirosmalac ott ült a legény mellett a menyegzőn. Akinek kedve volt, az mulatott, akinek nem, csak nézte.
A vacsoránál a vőlegény elfoglalta a főhelyet, hozzáfogtak vacsorázni. Mikor megvacsoráltak, a fiatalok felmentek a padlásra, mert akkoriban az volt a szokás. A vőlegény az anyjának elmondott mindent. Azt is megmondta, hogy mikor ő lelöki a malacbőrt, az anyja égesse el. Csináltatott titokban menyasszonyi ruhát is, olyat, hogy gyönyörűség volt nézni.
Bandaszónál mentek fel, avval jöttek le. Volt bánat, amilyen volt, de lett olyan öröm, hogy ki se lehet mondani. Mindenkinek tetszett, mindenki csodálkozott, mert még senki se látott olyan szép menyasszonyt, mint amilyen Pirosmalacból lett!
Volt a faluban egy öreg legény, Szakács János. Azt mondja az anyjának:
- Anyám, én megházasodok.
- Kit vennél el, fiam?
- A szomszédban van egy koca, azt.
Hát az idős legény öt-hat embert megkért, hogy menjenek el vele megkérni a szomszéd kocáját. Eleget erősködött a szomszéd:
- Oktalan állat az, nem Pirosmalac. Szaporára tartjuk mi azt, nem férjhez adni.
De a kérők csak mondták a magukét. Mennek az ólba, a koca ugrott az ajtóra. A hordókötelet előkerítették. A négy lábát összekötötték, de kegyetlenül visított. Amikor a legény meg akarta csókolni, hát, uramfia, majd leharapta az orrát!
No, lett is nevetés a faluban. Mindenki tudta, hogy Pirosmalac nincs több. Eddig volt, mese volt.
I. változat:
Mikor a disznókat hazakergeti a zivataros idő, az anyakoca így zsémbel:
- Hogyha én ezt tudtam volna, köpönyeget hoztam volna! Hogyha én ezt tudtam volna, köpönyeget hoztam volna!
Mire az apraja síró hangon mondja:
- De ha nincs! De ha nincs!
II. változat:
Este, mikor éhesen rohannak hazafelé a mezőről, ezt visítják:
- Áprillillis, áprillillillis, áprillillillis!
Mire a másik rámondja:
- Fázook, fázook, fázook!
A kis malacok így visítoznak:
- Én is, én is, én is!
III. változat:
A malacok azt mondják:
- Kocsit, kocsit a kanásznak, kocsit, kocsit, kocsiiit!
Az öreg disznó ráröfög:
- Taliga is jólesik! Taliga is jólesik!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése